Az első Fidesz-kormány idején éppen az ELTE lágymányosi épületében tartották a középiskolások országos diákparlamentjét. Ugyanott, ahol a mostani tiltakozások elkezdődtek.Amikor a látszat-demokrácia ellen lázadó küldöttek saját kezükbe akarták venni az államilag szervezett parlament irányítását, ügyrendi korrekciókat és tartalmi javaslatokat fogalmaztak meg, a jelenlévő minisztériumi tisztviselők egyszerűen lezavarták a pódiumról a megválasztott levezető elnököt, mint valami csintalankodó kisdiákot és egy osztályvezető beült a pulpitusra, hogy maga vezesse le az ülést az elvárt eredmény érdekében. A küldöttek tiltakoztak, petíciót írtak, jogorvoslatért folyamodtak. Ügyük mellett szólaltak fel pedagógusok, demokraták, de még az akkori ombudsman is.

Aztán nem történt semmi. Sem az egyes diákok, sem diákönkormányzataik szövetsége nem rendelkezett valódi, a róluk szóló döntéseket befolyásolni képes eszközökkel. A hatalom legyűrte a diákképviselőket. Azok a képviselők azóta felnőtté váltak, ma már dolgoznak, sokan családot alapítottak. Mint ahogy már gyakorló szülők azok az egykori diákok is, akik a rendszerváltás éveiben hasonló hittel, küzdelemmel és csalódással élték meg az iskolai demokrácia korlátait. Ma pedig felnőttként tapasztalják a felnőtt világ eszköztelenségét a hatalom arroganciájával szemben.

A mai diáktüntetések résztvevői és drukkerei hasonló keserédes érzésekkel fognak emlékezni ezekre a napokra. Hacsak nem döbbennek rá az emberek, hogy mindannyiunk érdekei sérülnek. De nem csak a tandíjjal és a keretszám csökkentéssel, hanem az érdekegyeztetés, a párbeszéd hiányával. Mindannyiunk érdeke, sőt a gyerekeinké vagy unokáinké is!  Álljunk melléjük, meséljünk nekik a nagy forradalmakról, a demokráciáról!